Igazi rejtett kincs a Szent Kereszt-templom, melyet a legenda szerint fából és borból építettek, ráadásul nem is itt, hanem Letenyén lenne a helye. Úgy történt ugyanis, hogy az építéskor a két tervrajzot összecserélték, így került a nagyobb templom Szécsiszigetre, a kisebb pedig Letenyére. A barokk templomban az eredeti, ma is működő orgona hangja csendül fel az istentiszteletek alkalmával. A templom előzetes bejelentkezéssel látogatható. Fotó: Szeretünk Zala