Az Uzsán található Litera-túra, azaz a Versek Útja egy tematikus tanösvény, melynek középpontjában a természetjárás és az irodalom, azon belül költészet áll. Az útvonal mentén 100 verset helyeztek el formázott fatörzseken, illetve a helyi kőbányából származó bazaltköveken. 100 vers, a természet és a költészet találkozása lépésről lépésre. A tansövény két részből áll: egy települési és egy településen kívüli körből. Mindkettő a parkból indul és szabadon, egyénileg bejárható akár gyalogosan, akár kerékpárral kényelmesen felfedezhető. A faluközpontban haladó körút 1 km hosszú, a parkból indulva és ide visszaérkezve érinti többek között a bányagépeket, a csobogót, a kultúrházat, a kápolnát (szintén újdonság) és egy szakasza a Szentlélek-patak partján halad, így egyben a település központjának látnivalóit is felfűzi az útvonal. A másik nyomvonal szintén a parkból indul és egy 3 km hosszú, szép erdei útvonalon keresztül a településhez tartozó, de attól távolabb eső Erdésztelepéhez vezet. Ezen a szakaszon halad a Gyertyán tanösvény is, melynek 6 ismertető táblája az itteni tájat, annak élővilágát és az uzsai bazaltbányászat történetét is bemutatja. A versek között fellelhető a Tihanyi Alapítólevél és a Halotti beszéd és könyörgés egy részlete, illetve néhány népdal is. Az útvonalak mentén az alábbi írók-költők versei találhatók meg: Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Petőfi több költeménye, Arany János, Vörösmarty Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Remenyik Sándor, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Janus Pannonius, Radnóti Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Lőrinc, Móra Ferenc, Nagy László, Devecseri Gábor, Áprily Lajos, Márai Sándor, Babits Mihály, Cseh Károly, Csoóri Sándor, Madách Imre, Heltai Jenő, Kányádi Sándor, Reviczky Gyula, Csanádi Imre, Kosztolányi Dezső, Csukás István, Hamvas Béla, Kölcsey Ferenc, Váci Mihály, Laczkfi János, Karinthy Frigyes, Benedek Elek, Vajda János, Zelk Zoltán, Laskói Demeter, Buda Ferenc, Szabó Magda, Tinódi Sebestyén, Földes László Hobó, Bródy János, Bereményi Géza, Fecske Csaba.